2010. február 4., csütörtök

Környezetbarát ceruza?????


Ti tudtátok, hogy létezik olyan, hogy környezetbarát ceruza? Nos bevallom, nekem pár hónappal ezelőtt a témáról annyi jutott eszembe, hogy nem filcet, vagy zsírkrétát, hanem ceruzát adok a gyerek kezébe, lévén annak kevésbé környezetszennyező már maga a gyártása is, és persze le is bomlik. Aztán kiderült, hogy mindennél lehet még környezet kímélőbb is. Mert, hogy nem mindegy milyen ceruza! Ugyanis a ceruzának is van gyenge pontja, méghozzá a lakkozás! (Ebből is látszik, hogy van még hova fejlődnöm, pedig igyekszem. :DDD) Szóval legjobb, ha lakkozatlan ceruzát adunk a lurkók kezébe. Sőt, épp ma láttam olyant, ami nem csak, hogy nem lakkozott, vagy színezett, de a gyártásnál is odafigyeltek, hogy csökkentett széndioxid-kibocsátású legyen, illetve környezettudatos a csomagolása. Ma se keltem fel hiába. :D

2010. január 28., csütörtök

Boldog Csirke

Nos, lehet, hogy nyitott ajtókat döngetek, vagy egyszerűen csak le vagyok maradva, de most olyasmiről szeretnek beszámolni nektek, ami számomra/számunkra mindenképp újdonság.
Azt már többen tudjátok, hogy igyekszünk tudatosan vásárolni, ami a vegyi (vagyis esetünkben már NEM vegyi) anyagokat illeti. Igaz ez az élelmiszerekre is, de a helyi kínálat, és adottságok, keretet szabnak az ilyen irányú törekvéseknek, mert tartós dolgokat tudok neten rendelni, de az élelmiszerrel már ez kissé bajosabb.
Éssss, itt jön a felfedezésünk, ami számunkra mint már írtam új, és nagyon örvendetes. Még karácsony körül ment Jamie Oliver sorozata valamelyik ismeretterjesztő csatornán, talán a Spektrumon, de erre már nem vennék mérget, meg hát tulképpen nincs is sok jelentősége.
Ezúttal nem a szokásos, egyszerű főzőcskézős műsorra gondolok, hanem (gondolom ti is láttátok már) arra a műsorra, amelynek egy-egy epizódja a táplálkozást, és a táplálkozási szokásainkat,és annak környezetre, illetve ránk való hatásait vizsgálja és mutatja be, különböző témakörök köré csoportosítva. Az egyik ilyen rész a csirkékről szólt. A nagy csirke Show néven futott.



Nos, aki látta tudja miről szól, aki nem, annak mindenképp ajánlom megtekintésre. DE! Épp ott tartottunk a párommal, hogy nagy puffogva megállapítottuk, hogy de jó a ködös Albionba, ott aztán van minden, szabadon és boldogon nevelt csirke, bezzeg itthon, kis hazánkba ez is csak álom tárgya marad.
Alig telt el pár nap, és persze azért az örök optimizmustól hajtava, (mert mint tudjuk a remény hal meg utoljára) azért elkezdtük jobban figyelgetni a csirkék címkéjét a csomagoláson. És mit látunk! Igenis van, és kapható még egy ilyen kisvárosban is olyan csirke, amit úgy neveltek, hogy látott napfényt, tudott kapirgálni a SZABADBAN (!), nem vágták le idő előtt, (ergó nem tömték mesterséges növelő szerekkel) és nem kapott antibiotikumot!
Tudom, most sokakban felvetődik, hogy biztos drága, nem lehet megfizetni, és ők ezt nem engedhetik meg maguknak. Igazatok van, és ez nekem is eszembe jutott, de azt hiszem, amikor csak tehetem élni fogok a lehetőséggel. Bizonyára lesz időszak, amikor nem fogom tudni megtenni, de lesz olyan is, amikor egy-egy csokiról, üdítőről, vagy más egyéb felesleges dologról lemondva igenis fogja rá futni. Mert annyival azért nem drágább, és ahogy a mondás is tartja, azzá leszel, amit eszel, és én ebben hiszek is!
Tehát keressétek a Boldog Csirke felirattal ellátott termékeket. Hogy hol, azt a mellékelt linken megtaláljátok.

http://www.bo-csi.hu/

Meggyőződésem, hogy ha sokan vásároljuk, egyre inkább elterjed. ;)
Ha már egy embert meggyőztem az ügynek, megérte! :D

Keressétek az alábbi ábrával ellátott termékeket:




(Szükségesnek tartom megjegyezni zárójelben, hogy semmiféle anyagi érdekem nem fűződik az alábbi termék felfuttatásához, kizárólag a gyermekeim, és a környezet iránti elkötelezettségemből írtam az alábbi bejegyzést)

2009. október 31., szombat

Minden összefügg mindennel, avagy így gömbölyű


Hirtelen jött betegségem kapcsán elgondolkoztam arról, hogy mi minden függ össze. Hogy a dolgotok legvégső esetben sem lehet szétválasztani, és a végső kétségbeesésben is lehet tudatos az ember, csak sok-sok erő kell hozzá. Könnyebb bevenni egy pirulát, vagy hagyni megcsonkítani magunkat, mint szembenézni azzal, ami mi magunk vagyunk. Pedig végső soron, (ha már ez a blog témája) akkor is szennyezem a környezetem, mikor gyógyszert szedek. Hisz a szervezetből ürülve, visszakerül a folyókba, onnan a növényekbe, amit megeszünk, az állatokba, amiket szintén megeszünk, és a folyóvízbe, amit holnap a poharamba látok viszont, csapvíz formájában. Keressük az alternatív gyógyászatot! Keressük azt, amivel a legkevesebbet ártunk a környezetnek! Keressük azt, ami természetes!


Talán nem egészen idevág, (dehát minden összefügg mindennel :D ) mégis muszáj betennem ide egy könyvajánlót.
Tiszta szívből ajánlom azoknak is akik betegek, és azoknak is, akik egészségesek!

2009. június 30., kedd

Legyen minden nap a föld napja, avagy bemutatom az új blogom.

Akik jobban ismernek tudják, hogy igyekszem minél többel törődni a földel, a környezetünkkel, szem előtt tartani azt, hogy égető szüksége van arra, hogy jobban odafigyeljünk mivel szennyezzük, és leginkább, hogy mi az, amivel kímélni tudnánk.
Sokat gondolkodtam, hogy a meglévő blogomba beépítve írjak bejegyzéseket, vagy szenteljek neki egy teljesen külön oldalt.
Végiggondolva a dolgot, arra jutottam, hogy mivel mindkettőnek megvan a maga előnye, fusson párhuzamosan a kettő.
Nem állítom, hogy minden tudok a témáról, és mégkevésbé akarok kioktatni másokat. De ha esetleg van pár ember, akit az információ hiánya akadályozott meg eddig abban, hogy bizonyos dolgokat megtegyen, vagy éppen elhagyjon az életéből, és az én bejegyzésemből szerez tudomást róla..... nos, ha csak pár ember van, már bőven megért!
Szóval mától (remélem) rendszeresen (ha nem is sűrűn) találhattok nálam olyan dolgokról is bejegyzést, ami a fent említett témát taglalja.
Ne gondoljatok egetrengető dolgokra. Célom az, hogy bemutassam, kis dolgokkal is el elehet kezdeni. Meggyőződésem, hogy a helyzet mára annyira elfajult, hogy a legkisebb dolog is sokat nyom a latba. Ne várjuk meg az utolsó cseppet.
Nem szándékozom sötétre festeni a dolgokat, ahogy az a „zöldek” szokták, bár eltudom képzelni, hogy lesz alkalom, amikor nem bírok majd a billentyűkkel. De mindenképpen próbálok a pozitív oldalára fókuszálni a dolognak, és úgy megközelíteni, ami nem heves vitákat vált ki, hanem reményeim szerint előrébb lendíti az ügyet!
Kérek mindenkit, hogy ennek szellemében olvassa, és kísérje figyelemmel a témát, amennyiben érdekli az.
Volt szerencsém (?) tapasztalni, hogy milyen nagy vihart lehet kavarni ez ügyben, ezért mégegyszer hangsúlyozom, a célom nem az, hogy elmarasztaljak bárkit is, vagy úgy állítsam be magam, mint aki nagy tudója a témának. Egyszerűen csak tenni akarok valami az ügyért. Annyit, amennyi telik tőlem.
Éljünk tudatosan!